Találatok: 1549

Tokaji Borvidéki növényvédelmi előrejelzés a július 24. és július 31. közötti időszakra

 

Fenológiai fázis: fürtzáródás-zsendülés (BBCH 777-779)

A szőlő a sok csapadék és a meleg idő hatására jó ütemben fejlődik. A hajtások növekedési erélye csökkenőben van. A fürtök is szépen kifejlődtek, a bogyók teljesen összezártak. A vesszők beérése is egyre több helyen elkezdődött. A Zéta és Kabar fajták a legtöbb helyen, a Sárga muskotály pedig szórványosan elkezdett puhulni.

 

 

Zsendülő Kabar

 

 

Lisztharmat

Még mindig fennáll az igen erős fertőzési nyomás. A sok csapadék váltakozva a meleg, párás napszakokkal minden feltételt megteremt a kórokozó akadálytalan terjedésének. A nappali léghőmérséklet egy-egy esős periódust követően  28-32oC, a páratartalom magas. Így a betegség kifejlődéséhez optimálisak a körülmények. A fertőzési valószínűsége a borvidék összes műszere szerint igen magas! A bogyók viaszrétege kifejlődött, így a fürtök fertőzésveszélye csökken. Az asszimiláció fenntartása miatt a lombozat védelméről tovább kell gondoskodni. A hónaljhajtások friss levelei sokkal több szénhidrátot termelnek, mint az idős levelek, ezért egészségüket óvni kell, hogy a termés és a tőke jól fejlődjön. Ne feledjük, hogy a most fejlődésnek induló másodtermések még igen fogékonyak a lisztharmatra, így ezeken komoly mennyiségű fertőzőanyag-tömeg alakulhat ki szüretig. Az elkövetkező héten marad a nyári hőmérséklet. A rendszeres záporok, zivatarok miatt a levegő páratartalma magas lesz, így előreláthatólag továbbra is számolnunk kell a lisztharmat terjedésével. A betegség tünetei a rendszeresen kezelt ültetvényekben is megtalálhatók egy-egy bogyón; az elhanyagoltabb, vagy hosszabb fordulókkal permetezett szőlőkben pedig általánosan megjelentek.

 

 

Sok helyen itt tartunk…

 

A megelőző védelmet fenn kell tartani kontakt (kén, meptildinokap) hatóanyagokra alapozva. Aki idáig sikeresen vette a lisztharmat állította akadályokat az utolsó egy-két permetezést elegendő a kénre, mint kontakt hatóanyagra alapozni. Azokban az ültetvényekben, ahol viszont jelen van a kórokozó, a magas fertőzésveszély miatt szisztemikus partner (penkonazol, tebukonazol, metrafenon, stb) vagy strobilurin (azoxistrobin, kresoxim-metil) hatóanyag hozzáadása továbbra is ajánlott! A hatóanyagokat váltogassuk a rezisztencia kialakulásának meggátlása érdekében. Strobilurinokat a korai érésű fajtáknál már ne használjunk.

Ahol a tünetek már megjelentek, ott nagy hatékonyságú felszívódó (pl: tebukonazol+triadimenol+spiroxamin, boscalid), vagy gázhatással is rendelkező (metrafenon-gyógyító hatása is van!) és kontakt (kén, meptildinokap) készítmények kombinációjával végezzünk lemosásszerű permetezést. A növényvédő szert igyekezzünk a fürt és a lombozat legrejtettebb részeire is eljuttatni. Csak így van esélyünk a komolyabb fertőzés kialakulásának megakadályozására.

 

Peronoszpóra

Az előrejelző rendszer szerint az elmúlt héten több hullámban új fertőzés indult azokon a helyeken, ahol a csapadék meghaladta a 10 mm-t. A párás, meleg időjárás kedvez a kórokozónak. A tőketörzsekből előtörő hajtásokon  és a felső hónaljhajtások végein megtalálni a korábbi fertőzések olajfoltjait, kivirágzásait, de ezek nagy része, mivel főleg a hajtásvégeken jelentek meg, csonkázáskor és törzstisztításkor eltávolításra kerülnek. Az idősebb levelek egyébként már nem olyan érzékenyek a peronoszpóra fertőzésre. A fürtök is kinőttek fogékony állapotukból, ezért a gazdasági kár esélye folyamatosan csökken. A lombozat védelmére azonban továbbra is ügyelni kell, nehogy elveszítsük az asszimilációs felületet. Az inkubációs idő 4-5 nap a mostani hőmérséklet mellett. A védekezést folytassuk kontakt (most már leginkább réz) hatóanyagokra alapozva, a szisztemikus kombináció alkalmazása is indokolt lehet.

Aki figyelemmel tudja követni szőlője fejlődését napról-napra, az megteheti, hogy csak az első tünetek megjelenésekor védekezik. Kánikulában, csapadék nélkül ugyanis a fertőzés gyakran leáll, így egy permetezés jó eséllyel megspórolható.

Ha a lisztharmat elleni védelmet strobilurin hatóanyagra alapozzuk, vegyük figyelembe, hogy peronoszpóra ellen is hatékony, ezért külön szisztemikus partner e betegség ellen nem szükséges.

A korai fajtáknál a növényvédő szerek élelmezés-egészségügyi várakozási idejét is figyelni kell, nehogy a készülő borban problémát okozzon a szermaradék (pl: mankoceb, metiram 56 nap, folpet 30 nap!). A tenyészidőszak vége felé részesítsük előnyben a rézkészítményeket!

Az alábbi táblázatból látható, hogy a bogyótünet megjelenése sokkal több időt vesz igénybe, mint a levélen, mert a bogyóban a gomba micéliuma lassabban fejlődik. A bekövetkezett fertőzés csak az inkubációs idő első harmadában blokkolható felszívódó szerekkel. Ezért kiemelten fontos a megelőzés! A leveleken kialakult penészgyepekről a konídiumok a növekvő bogyókra kerülve –ha nem védekezünk időben- azokat megfertőzik. (A bogyó epidermiszérő ugyan már nem alakul ki fertőzés, de a zöld kocsányból még bejuthat a bogyóba is a gombafonal!) A fogékonyabb fajtákon akár 30%-os terméskiesést is okozhat egy fertőzési hullám. A fürtfertőzés felismerhető a fonnyadó, szürkülő száradó bogyókról, fürtrészekről.

A peronoszpóra tünetének megjelenése a fertőzéstől számítva, 80-90% relatív páratartalom mellett (Istvánffy-Pálinkás)

Napi középhőmérséklet oC

Lappangási idő (nap)

 

levélen

fürtön

10-13

15-18

15-18

14

12-15

12-15

15

11-13

11-13

16

9-11

9-11

17

6-7

11-13

18-19

5-6

13-15

20-25

14-18

14-18

 

 

 

Botritisz

A mostani párásabb idő kedvezőbb helyzetbe hozta ezt a betegséget is. Az előrejelző állomások mérési szerint a kórokozó fertőzési nyomása az eső után magasra szökött. A bogyók egyre fogékonyabbak a fertőzésre, párásabb fekvésekben már megtalálható rajtuk a penészgyep. A jégverés, vagy mechanikai sérülés nyomán könnyen fertőződhetnek. Ha megtaláljuk a tüneteket, az alábbi hatóanyagok valamelyikével permetezzünk: folpet, boszkalid, ciprodinil, iprodion, fenhexamid stb. 

 

 

 

Fekete rothadás

            Egyelőre komoly fertőzésről nincs hír, a fürtök fejlődésének előrehaladtával egyre inkább csak a levéltünettel találkozhatunk esetleg. A peronoszpóra ellen alkalmazott készítmények többsége (a rezek kivételével!) és a lisztharmat ellen alkalmazott szterolgátlók (miklobutanil, tebukonazol) alkalmasak a feketerothadás elleni védekezésre. Virágzástól számítva 6-7 héten keresztül kell a betegség ellen védekezni. A viaszréteg vastagodásával a fertőzés valószínűsége folyamatosan csökken.

 

 

Feketerothadás levélen                                  és bogyón

 

 

Fakó rothadás

            Jégverés után feltétlen számítani kell a megjelenésére! Szélsőségessé váló időjárásunk miatt megszaporodott a heves nyári zivatarok, jégesők előfordulása. Így a fakórothadás is egyre gyakoribb kórokozó.

Az ellene való védekezés legfontosabb tényezője a gyorsaság! Lehetőleg a jég után 12-18 órával ejtsük meg a növényvédelmet. 18-20 óra után már csak 50%-os hatékonysággal számolhatunk, 24 óra után pedig nincs értelme permetezni. Alkalmazható hatóanyagok: folpet, kaptán, pirimetanil, dikarboximidek, klórtalonil. A rezek nem alkalmasak a betegség leküzdésére!

 

Kártevők

A tarka és nyerges szőlőmoly második nemzedékének egyedeit minimális számban fogják jelenleg a csapdák. Nem várható erős rajzás. Ahol a védekezés korábban megtörtént, illetve eddig nem találtunk kárképet, nagy valószínűséggel egyelőre nem is fogunk. A kártevő ellen jelenleg nem szükséges védekezni.

Az ültetvényeken atkafertőzés megtalálható. Gubacs- és levélatka kárképeket megfigyelhetjük a fiatal leveleken. Egyre több felé takácsatka-kártétellel is találkozni. Az atkák szaporodása folyamatos. A gyomflóra eltávolítása felszaporodásukat elősegíti a szőlőn. Figyeljük ültetvényeinket, ahol a fiatal leveleken több helyen is kárképet látunk, ott védekezzünk ellenük.

 

 

Nemezes gubacsatka és szőlőlevél-atka nyári kártétele

 

A molyok lárvái mellett több rovar, köztük a kabócák is egyre jelentősebb károsítói a szőlőnek. A kis rovarok szívogatásuk nyomán vírusokat, fitoplazmákat terjesztenek. A vírusok által okozott betegségek hozzájárulnak a tőkék időelőtti leromlásának folyamatához.

Egyre több helyen találják meg az amerikai szőlőkabóca lárváit. Mivel az aranyszínű sárgaság fitoplazma terjesztője, a gyors leromlással járó betegséget terjesztő kártevő ellen védekezni kell. Az egyszeri védekezés nem elegendő. A lárvák és az imágó elleni védekezést legalább kétszer el kell végezni.

A kártevő nem csak a szőlőről terjesztheti a fitoplazmát, mert az erdei iszalag és a mézgás éger is fertőzött lehet. Tehát ha még fitoplazma-mentes a szőlőnk, akkor is védekezni kell. A fertőzőképesség elérése a rovarnál kb. 30 nap, így bármikor bekövetkezhet a fertőzés. Ha szőlőnk a fitoplazma tüneteit mutatja és ezt a laborvizsgálatok is bebizonyítják, akkor ZÁRLATI intézkedést rendelhetnek el, amely az ültetvény kivágását jelentheti! Tehát gondoljuk meg, mivel kockáztatunk többet! Kabócák ellen AKG-ben is alkalmazható hatóanyag a tiametoxám.

 

Általános javallat

10-12 napos permetezési fordulókkal védekezzünk a meleg, párás idő miatt! A készítmények közül peronoszpóra ellen kontakt és szisztemikus, lisztharmat ellen szintén kontakt és ha szükséges, szisztemikus szereket használjunk a magas fertőzési nyomás miatt. Mind a gombaölő, mind a rovarölő szerek kijuttatásánál ügyeljünk a jó fedettség elérésére. Gondosan végzett zöldmunkával; szellős, vékony lombfal kialakításával nagyban növelhetjük a növényvédő szeres kezelések hatékonyságát. A környezet terhelését csökkentjük, amellett ez gazdaságosabb is. A fürtzónából a növekvő hónaljhajtásokat kitörve távolítsuk el, vagy 2-3 levélre kurtítsuk vissza, hogy a növényvédő szer minél könnyebben a fürthöz eljusson, ugyanis a jó fedettség elérése az alapja a fürtök megvédésének, különösen a lisztharmattól. Arra azonban figyeljünk, hogy túlságosan ne ritkítsuk ki a lombozatot a fürtzónában, mert a hirtelen napra került fiatal bogyókat az erős UV sugárzás megégeti! Ahol korán végezték el az első csonkázást, hamarosan megint időszerű lesz a hajtások visszavágása.

 

 

Napégette bogyók

 

Figyeljük a leveleket, ha valamelyik tápelem hiányát mutatják, lombtrágyával pótolhatjuk. A szőlő a bogyónövekedés és zsendülés időszakában fokozottan tápanyagigényes, ezért gondoskodjunk ezek pótlásáról, ha szükséges. Ez fontos az idei termés megfelelő minősége és a következő évi termés szempontjából is: ha a növény tápanyaggal jól ellátott, a rügyekben több terméskezdemény alakul ki, a mi már a jövő évi termést alapozza meg.

A vegyszer kimérésénél ne a vízmennyiséghez, hanem a védendő terület nagyságához igazodjunk. A mostani időszakban hektáronként 350-400 l víz körüli mennyiséggel lehet jó fedettséget elérni. Lehetőség szerint kerüljük a nagy vízmennyiséggel történő permetezést. A nagy, 500-600 liter víz/ha vízmennyiséggel történő növényvédelem "híg" permetlé-oldatot ad. A hónaljhajtások megjelenése és fejlődése is jelentősen növeli ilyenkor az új lombfelületet.

Arra azonban figyeljünk, hogy a túl tömény oldat egyes készítményeknél perzselést okozhat. Elsősorban a kéntartalmú szerek és a lisztharmat ellen használt felszívódó készítmények érdemelnek fokozott figyelmet. 27 oC felett ne permetezzünk!

 

 

Permetszer okozta perzselés Muskotály fajtán

 

A növekvő hajtásokat időben dugdossuk be, kössük meg. Ha magnéziumhiány tünetét észleljük, gondoskodjunk a pótlásáról lombtrágya formájában, hogy a fürtkocsány-bénulást elkerüljük. A permetezések tervezésekor figyeljük a meteorológia előrejelzéseket. A radarképekből 2-3 órára előre tájékozódhatunk, hogy várható e csapadék. Ebben az esetben értelemszerűen ne fogjunk hozzá a munkákhoz. Eső után, ha van megfelelő légmozgás, a lombozat egy-másfél óra alatt felszárad, a munka elvégezhető. Ha mégis munka közben kap el bennünket az eső, az utolsó egy óra alatt (kb. ennyi idő kell, hogy a permetszer rászáradjon a növényre) kezelt területet újra kell permetezni, mert a csapadék a kijuttatott növényvédő szert nagy valószínűséggel lemoshatja. Intenzív, nagy mennyiségű (>20 mm) csapadék esetén –főleg ha kontakt szereket használtunk- a permetezést akkor is ismételjük meg, ha volt ideje a szernek a lombozatra rászáradni!

 

Védekezési javaslatok:

  1. Cosavet DF 4 kg/ha, Kocide 2000 2 kg/ha,
  2. Microthiol Special 6 kg/ha, Vivando 0,25 l/ha, Curzate R 3,5 kg/ha
  3. Prev B2 1,5 l/ha, K vízüveg 2,5 l/ha, Pomuran 2 kg/ha

 

A fürtök fejlődésének elősegítésére emelt K-tartalmú lombtrágya kijuttatása időszerű (pl: Biofit Szőlő 5 l/ha), a növényvédelmi fordulóval egy menetben.

 

 

K hiány tünete levélen

 

Talajtakarás

A szőlőben a gyomnövényekre is fordítsunk kellő figyelmet. A meleg és a csapadék hatására a magról kelő nyári gyomok (muhar-, libatop-, disznóparéj-félék és társaik) tömegesen kelnek. Ahol mód és lehetőség van rá, részesítsük előnyben a mechanikai gyomirtást. Az erózió káros hatása ellen is jó megoldás a természetes gyomflóra kaszálása, legalább minden második sorközben. Párás időben mindenképpen tartsunk alacsony gyeptakarót a sorok között. Nedvességmegőrző, tömörödés- és gyomosodás gátló hatása van a talajtakarásnak (pl: szalmatakarás) is, ahol lehet, alkalmazzuk.

Sorkezelés formájában kijuttatva a glifozát tartalmú szereket, eredményesen tarthatjuk gyommentesen a szőlő sorait. Az említett hatóanyag minden, már kikelt, gyomnövényt irt. A gyomnövények 15-25 cm-es fejlettségénél juttassuk ki. Évelő gyomnövények ellen magasabb dózisban javasolt kipermetezni, a gyomok intenzív növekedési szakaszában, amikor a hajtások hossza eléri a 20-25 cm-t. Apró szulák ellen közvetlen a szulák virágzását megelőző időszakban használhatjuk eredményesen. Kijuttatáskor ügyeljünk arra, hogy a permetlé nem érheti a kultúrnövény zöld részeit, ezért elengedhetetlen a törzstisztítás. A borvidéken sokfelé látható a glifozát okozta rendellenes levélfejlődés, ami a nem körültekintő permetezésnek köszönhető.

 

 

Előrejelzés 07.24-07.31.

A jövő héten bármikor számíthatunk csapadékra. Vasárnap felhőszakadás, jégeső is lehet. Zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódik. A hét elejétől marad a változékony, de meleg idő 30-31 oC-os nappali hőmérséklettel.

 

Az elmúlt hét hőmérséklet és csapadékadatai:

2014.07.17.-07.24.

átlaghő-mérséklet

heti csapadék

Sárospatak Királyhegy

24,53

2,3

Sárospatak Fürdős

19,84

5,8

Hercegkút Makra

23,56

0

Hercegkút Gombos

22,56

9,4

Hercegkút Hosszúhegy

23,16

11,8

Bodrogolaszi Somos

25,20

0

Tolcsva Nyakvágó

23,51

13,2

Erdőbénye Lőcse

23,97

11,6

Vámosújfalu Rány

24,36

9,8

Olaszliszka Haraszt

24,44

22,8

Szegi Poklos

23,76

17,3

Mád Kisshegy

23,23

2,4

Tarcal Deák

23,86

41,7

Tokaj Hétszőlő

24,16

19,2

Bodrogkeresztúr Lapis

23,46

20,9

 

Az átlaghőmérséklet alakulása az elmúlt hetekben

 

 

 

 

                                                                                                          Hudák Péter

                                                                                              Növényvédelmi szakmérnök